Nők napja alkalmából lássunk néhány női pszichológust, akik nagy hatással voltak a tudomány fejlődésére. Mindezt természetesen a teljesség igénye nélkül.
Anna Freud
Ha van név a pszichológia tudományából, ami mindenkinek ismerős lehet, akkor az Freudé, jóllehet legtöbbünk Sigmund Freudra, nem pedig a lányára gondol. Pedig Anna Freud a maga jogán is kiemelkedő pszichológus volt, apja munkáját továbbgondolva vált az egyik legmeghatározóbb pszichoanalitikus gondolkodóvá. Többek között ő írt először összefoglalóan az elhárító mechanizmusokról 1936-ban, később pedig a gyermekpszichológia fejlődéséhez is jelentősen hozzájárult.
Mary Ainsworth
Mary Ainsworth a fejlődéslélektan egyik meghatározó alakja. Munkájában a gyermekkori szülő-gyerek kötődés fontosságát hangsúlyozta.Hozzá fűződik az ‘idegen helyzet’ vizsgálat, mely során a gyermeket és az anyát egy ismeretlen szobába vitte. Ezután megfigyelte, hogy a gyermek miként reagál azokban a szituációkban, amikor egy idegen lépett a szobába, amikor egyedül maradt az idegennel és amikor az anya visszatért. Mindezen a reakciókból következtetett a kötődési stílusra, ami befolyásolja a személy későbbi viselkedését.
Melanie Klein
Melanie Klein egy osztrák születésű pszichoanalitikus volt, aki leginkább a gyermekpszichológia és a tárgykapcsolat elmélet terén alkotott maradandót. Klein vette észre, hogy a játék a gyermek egyik kommunikációs csatornája. Erre a megfigyelésre alapozta a ma is használt játékterápia módszerét, amivel megtudta figyelni a gyermek tudatalatti érzéseit és szorongásait. Ez egyébként heves ellenállást váltott ki Anna Freudból, aki úgy gondolta, hogy gyerekeket nem lehet pszichoanalízisnek alávetni. Ezt a tudományos csatát akkor Anna Freud nyerte, de később Klein nézetei igen nagy népszerűségre tettek szert.
Karen Horney
Horney, Kleinhoz hasonlóan neufreudiánus pszichoanalitikus volt, a feminin pszichológia nagy alakja. Noha a freudi alapokat ő is megtartotta, bizonyos szempontokban erősen elkanyarodott tőlük. Freud úgy gondolta, hogy a nők „péniszirigységtől” szenvednek, amire Horney azzal reagált, hogy a férfiak meg „méh irigységtől” és minden cselekedetüket kompenzálás vezérli, amiért nem tudnak gyermeket kihordani.
Horney nevéhez fűződik még a neurotikus szükségletek fogalma, ami a neurotikus ember inadekvát probléma megoldási módszereire utal. Ilyen szükséglet például a tökéletesség szükséglete, vagy a mások elpusztításának szükséglete.
Források:
Kapcsolódó tartalom:
Mindig is bennem volt a vágy, hogy jobban megismerjem az emberi lélektant és ezt valamilyen segítő szakmában jóra fordítsam. Így kerültem a pszichológia tanulás hosszadalmas, de hálás útjára. Célom leginkább a táplálkozás, a mindennapi szokások és pszichológia közti kapcsolatot boncolgatni. Cikkeinknek főként az “ép testben ép lélek” gondolat szolgál alapul, én főként az utóbbi megértésére próbálok majd egy kis rálátást adni írásaimmal, mindezt elsősorban nem azzal a szándékkal, hogy tanácsot adjak, hanem hogy a nagyobb tudatosság és önismeret fontosságát hirdessem. A leírtak átgondolásának és felhasználásának lehetősége már a kedves olvasóé.
Bármilyen kérdés adódna vedd fel velünk a kapcsolatot az info [kukac] tisztanelni.hu e-mail címen vagy a FaceBook oldalunkon keresztül: TisztanElni a FaceBookon
Legyen szép napod!