Lássunk néhány érdekes kutatási eredményt, amit szülőként érdemes lehet tudni.
1. A szülők boldogabbak, mint a nem-szülők
Miközben számtalan forrásból hallhatunk manapság a gyereknevelés nehézségeiről, a kutatások arra hajlanak, hogy több a pozitívum, mint a negatívum. A gyereknevelés nyilván nehéz, olykor stresszes feladat, de egy 2013-as kutatás szerint a szülők több pozitív érzelmet nyernek a gyerekükért való törődésből, mint bármely más mindennapi tevékenységből, valamint boldogabbak, jobban érzik magukat és inkább érzik értelmesnek életüket, mint a nem-szülők. Ez a jelenség az apáknál még hangsúlyosabb volt. Ez az eredmény persze nem döntő, az évek során különböző eredmények születtek már-más országokban, de egy 2016-os kutatás szerint Magyarország azon helyek közé tartozik, ahol a szülők szignifikánsan boldogabbnak vallották magukat.
2. A testvérek is lehetnek nagyon eltérőek.
Furcsa, hogy két, azonos szülőktől származó testvér mennyire eltérő tud lenni. Egy 1987-es kutatás szerint a testvérek személyisége kb. annyira szokott azonos lenni, mint két idegené. Ez meglepő, ha arra gondolunk, hogy genetikai kódjuk 50%-ban ugyanaz, de ez esetben a környezet döntőbb. Mindkét gyereknek más barátai vannak, más kapcsolata van a szülővel, más a testvére, stb.. Ezért tehát, amíg egy nevelési stratégia az egyik gyereknél beválik, a másiknál nem biztos.
3. A helikopter szülőség összefüggésbe hozható a depresszióval
Helikopter szülőnek hívjuk azt, aki gyermekét túlfélti és nem hagyja hibázni. A név abból jön, hogy a szülő állandóan a gyerek felett „repked”. Egy 2013-as, egyetemistákkal végzett kutatásból az derül ki, hogy a túlkontrolláló szülőkkel rendelkezők nagyobb arányban szenvednek depressziós tünetektől és kevésbé érzik magukat kompetensnek. A törődés tehát nem egyenlő a túlóvással, kontrolálással és a babusgatással.

4. A házimunkát végezzük együtt
A gyerek boldogulásában hasznos, ha a szülők kijönnek egymással. A házimunka egy potenciális konfliktusforrás pároknál, de a kutatások azt mutatják, hogy ha ezt a két fél egy időben, egymás közt felosztva végzi, akkor mindketten elégedettebbek.
5. Ne káromkodj a gyerekkel!
A fegyelmezés nehéz feladat, néha az embert elragadják indulatai, de fontos, hogy szülőként ne dobáljunk szitokszavakat a gyerekre, mert ez minden esetben detrimentális. Egy amerikai kutatás mutatott rá arra, hogy a szigorú szóbeli fegyelmezés teljesítmény csökkenéssel jár kamaszoknál. Ezt a hatást az se semlegesítette, ha a szülő és a gyerek jó kapcsolatban voltak.
6. Lefekvési idő
A fejlődő gyermeki agynak fontos a megszokott lefekvési idő. Egy 11.000 gyereket követő kutatás azt találta, hogy 3 éves korban a rendszertelen lefekvés rosszabb matematikai, olvasási képességeket és téri tudatosságot eredményez később.
7. Minimalizáld a gyerek TV nézését!
Két éves kor előtt legjobb, ha a gyerek egyáltalán nem néz TV-t, utána pedig jobb, ha maximum napi két órát. Egy kanadai kutatás arra jutott, hogy a TV nézéssel töltött extra órák 2 és fél éves korban, később a gyerek szókincsében és matematikai képességeiben fejtik ki negatív hatásukat.
8. Ami a gyereknek jó, neked is jó
Egy 2013-as kutatás szerint azok a szülők, kiknek attitűdje gyerekközpontú, boldogabbak és több értelmét látják életüknek. A gyerekközpontú attitűd természetesen nem a gyerek minden kívánságának lesését jelenti, hanem valódi érdekeinek előtérbe helyezését. Ez az eredmény azt támasztja alá, hogy a mások felé gyakorolt törődés saját jólétünkben tükröződik.
Források:
Mindig is bennem volt a vágy, hogy jobban megismerjem az emberi lélektant és ezt valamilyen segítő szakmában jóra fordítsam. Így kerültem a pszichológia tanulás hosszadalmas, de hálás útjára. Célom leginkább a táplálkozás, a mindennapi szokások és pszichológia közti kapcsolatot boncolgatni. Cikkeinknek főként az “ép testben ép lélek” gondolat szolgál alapul, én főként az utóbbi megértésére próbálok majd egy kis rálátást adni írásaimmal, mindezt elsősorban nem azzal a szándékkal, hogy tanácsot adjak, hanem hogy a nagyobb tudatosság és önismeret fontosságát hirdessem. A leírtak átgondolásának és felhasználásának lehetősége már a kedves olvasóé.
Bármilyen kérdés adódna vedd fel velünk a kapcsolatot az info [kukac] tisztanelni.hu e-mail címen vagy a FaceBook oldalunkon keresztül: TisztanElni a FaceBookon
Legyen szép napod!