Miért is kutatunk?
Minden tudománynak végső soron célja, hogy segítsen megfejteni univerzális kérdéseket. Talán ezért is merül fel bennünk sok, látszólag értelmetlen kutatás és eredmény után az a gondolat, hogy ‘rendben, de ennek amúgy mi haszna van’. A 60-as években egy Robert R. Wilson nevű amerikai fizikustól is valami hasonlót kérdeztek, mikor egy kongresszuson akart állami támogatást nyerni egy új részecskegyorsító megépítésére. Mikor a szenátor arról kérdezte, hogy miként segíti majd a részecskegyorsító az USA-t a hidegháborúban, Wilson frappánsan valami olyasmit mondott, hogy közvetlenül semmi köze nem lesz a haza megvédéséhez, csupán ahhoz, hogy érdemes legyen azt megvédeni. Ennek a hozzáállásnak nehéz nem igazat adni, de kétségkívül izgalmasabb mikor egy tudományos tett valamely elementáris kérdésre kecsegtet válasszal. Ilyen volt a Libet kísérlet, ami nem a szabad akaratot célozta megcáfolni, mégis hosszú évekre tette kérdőjelbe annak létezését.
Készenléti potenciál
A történet nem Libet-el kezdődött, hanem két német kutatóval. Hans Kornhuber-nek és Lüder Deecke-nek abból lett elege, hogy koruk úgy tekintett az agyra, mint egy passzív masinára, ami csupán a külvilág ingereire reaktív. Ezt ’64-es kísérletükben megdöntötték, a vizsgálati személyek agyhullámait vizsgálva ugyanis neurális aktivitást fedeztek fel az agyban minden végrehajtott cselekvés előtt. Ezt az aktivitást hívták Bereitschaftspotential -nak, avagy készenléti potenciálnak. Az ezt követőkben a neurológusok úgy tekintettek a készenléti potenciálra, mint a tervezés és cselekvés végrehajtás elektorfiziológiai jelére. Megszületett az elképzelés, hogy a Bereitschaftspotential okozza a cselekvést, mely elképzelés olyan erős volt, hogy jóformán senki se kérdőjelezte meg.
Libet szabad akarat kísérlete
A szabad akaratot nem ők, hanem Benjamin Libet, egy amerikai pszichológus ölte meg, legalábbis egy időre. Libet 1983-as kísérlete a szabad akarat kutatás egyik mérföldköveként ismert. Munkatársaival a kísérleti személyeket(továbbiakban k.sz.) EEG-vel monitorozta(Az EEG-ről itt olvashatsz),akiket arra kértek, hogy gyors, hirtelen mozdulattal hajlítsák be ujjukat, vagy jobb csuklójukat, spontán, előre tervezés nélkül. A k.sz.-ek mellett még volt egy órára emlékeztető szerkezet, ami 2.56 másodperc alatt ment egy kört. A k.sz.-eknek ezután az óra alapján be kellett számolniuk arról a pillanatról, amikor elhatározták, hogy végrehajtják a mozdulatot, illetve arról a pillanatról amikor ténylegesen végrehajtották. Ezt vetették össze az EEG-n rögzített készenléti potenciálok megjelenésével. A kísérlet megdöbbentő eredménye az volt, hogy a készenléti potenciál nem csupán a tényleges cselekvést előzte meg(M=movement), ahogy azt várni lehetett, hanem az arra való tudatos elhatározást is(W=wanting). A készenléti potenciál átlagosan 350 milliszekundummal előzte meg az elhatározást és 500 msec-al a cselekvést.
Konklúziók
Libet-ék ebből azt szűrték le, hogy egy szabadon végrehajtott cselekvés kezdeményezése még azelőtt elkezdődik, hogy erről az egyén tudatos döntést hozna. Másként mondva az agy dönt a cselekvésről, vagy legalábbis felkészül a cselekvés kezdeményezésére, mielőtt bármilyen szubjektív tudatunk lenne arról, hogy egyáltalán született ilyen döntés. Libet és mtsai. nem ugrottak arra a következtetésre, hogy nincs szabad akarat, csupán azt mondták, hogy elképzelhetőek bizonyos korlátok. Konklúziójuk az volt, hogy a kísérletben végrehajtotthoz hasonló, spontán, szabad cselekvés általában tudattalanul kezdődik, de ez nem feltétlenül érvényes más cselekvés típusokra. Felvetették, hogy lehet egy tudatos ‘vétó’ jogunk, amivel megszakíthatjuk a tudattalan cselekvés kezdeményezését, ezáltal megadván az egyénnek a kontrollt cselekedetei fölött. Azt is kiemelték, hogy a nem spontán cselekvésekre – amikor van lehetőség megfontolni a lehetőségeket – nem érvényesek az eredmények. Ettől függetlenül a cikk megjelenése hatalmas port kavart. Sok kutató vette úgy, hogy mindez megcáfolja a szabad akarat létezését, vagy minimum kiemeli korlátait, de sokan Libet-et és módszereit kritizálták. Talán a kísérlet mellett szól, hogy azóta is vita tárgya. Kritikájáról, illetve a szabad akarat kutatás mai állásáról a második részben olvashatnak.