Miért is kutatunk?
Minden tudománynak végső soron célja, hogy segítsen megfejteni univerzális kérdéseket. Talán ezért is merül fel bennünk sok, látszólag értelmetlen kutatás és eredmény után az a gondolat, hogy ‘rendben, de ennek amúgy mi haszna van’. A 60-as években egy Robert R. Wilson nevű amerikai fizikustól is valami hasonlót kérdeztek, mikor egy kongresszuson akart állami támogatást nyerni egy új részecskegyorsító megépítésére. Mikor a szenátor arról kérdezte, hogy miként segíti majd a részecskegyorsító az USA-t a hidegháborúban, Wilson frappánsan valami olyasmit mondott, hogy közvetlenül semmi köze nem lesz a haza megvédéséhez, csupán ahhoz, hogy érdemes legyen azt megvédeni. Ennek a hozzáállásnak nehéz nem igazat adni, de kétségkívül izgalmasabb mikor egy tudományos tett valamely elementáris kérdésre kecsegtet válasszal. Ilyen volt a Libet kísérlet, ami nem a szabad akaratot célozta megcáfolni, mégis hosszú évekre tette kérdőjelbe annak létezését.
Készenléti potenciál
A történet nem Libet-el kezdődött, hanem két német kutatóval. Hans Kornhuber-nek és Lüder Deecke-nek abból lett elege, hogy koruk úgy tekintett az agyra, mint egy passzív masinára, ami csupán a külvilág ingereire reaktív. Ezt ’64-es kísérletükben megdöntötték, a vizsgálati személyek agyhullámait vizsgálva ugyanis neurális aktivitást fedeztek fel az agyban minden végrehajtott cselekvés előtt. Ezt az aktivitást hívták Bereitschaftspotential -nak, avagy készenléti potenciálnak. Az ezt követőkben a neurológusok úgy tekintettek a készenléti potenciálra, mint a tervezés és cselekvés végrehajtás elektorfiziológiai jelére. Megszületett az elképzelés, hogy a Bereitschaftspotential okozza a cselekvést, mely elképzelés olyan erős volt, hogy jóformán senki se kérdőjelezte meg.
Libet szabad akarat kísérlete
A szabad akaratot nem ők, hanem Benjamin Libet, egy amerikai pszichológus ölte meg, legalábbis egy időre. Libet 1983-as kísérlete a szabad akarat kutatás egyik mérföldköveként ismert. Munkatársaival a kísérleti személyeket(továbbiakban k.sz.) EEG-vel monitorozta(Az EEG-ről itt olvashatsz),akiket arra kértek, hogy gyors, hirtelen mozdulattal hajlítsák be ujjukat, vagy jobb csuklójukat, spontán, előre tervezés nélkül. A k.sz.-ek mellett még volt egy órára emlékeztető szerkezet, ami 2.56 másodperc alatt ment egy kört. A k.sz.-eknek ezután az óra alapján be kellett számolniuk arról a pillanatról, amikor elhatározták, hogy végrehajtják a mozdulatot, illetve arról a pillanatról amikor ténylegesen végrehajtották. Ezt vetették össze az EEG-n rögzített készenléti potenciálok megjelenésével. A kísérlet megdöbbentő eredménye az volt, hogy a készenléti potenciál nem csupán a tényleges cselekvést előzte meg(M=movement), ahogy azt várni lehetett, hanem az arra való tudatos elhatározást is(W=wanting). A készenléti potenciál átlagosan 350 milliszekundummal előzte meg az elhatározást és 500 msec-al a cselekvést.
Konklúziók
Libet-ék ebből azt szűrték le, hogy egy szabadon végrehajtott cselekvés kezdeményezése még azelőtt elkezdődik, hogy erről az egyén tudatos döntést hozna. Másként mondva az agy dönt a cselekvésről, vagy legalábbis felkészül a cselekvés kezdeményezésére, mielőtt bármilyen szubjektív tudatunk lenne arról, hogy egyáltalán született ilyen döntés. Libet és mtsai. nem ugrottak arra a következtetésre, hogy nincs szabad akarat, csupán azt mondták, hogy elképzelhetőek bizonyos korlátok. Konklúziójuk az volt, hogy a kísérletben végrehajtotthoz hasonló, spontán, szabad cselekvés általában tudattalanul kezdődik, de ez nem feltétlenül érvényes más cselekvés típusokra. Felvetették, hogy lehet egy tudatos ‘vétó’ jogunk, amivel megszakíthatjuk a tudattalan cselekvés kezdeményezését, ezáltal megadván az egyénnek a kontrollt cselekedetei fölött. Azt is kiemelték, hogy a nem spontán cselekvésekre – amikor van lehetőség megfontolni a lehetőségeket – nem érvényesek az eredmények. Ettől függetlenül a cikk megjelenése hatalmas port kavart. Sok kutató vette úgy, hogy mindez megcáfolja a szabad akarat létezését, vagy minimum kiemeli korlátait, de sokan Libet-et és módszereit kritizálták. Talán a kísérlet mellett szól, hogy azóta is vita tárgya. Kritikájáról, illetve a szabad akarat kutatás mai állásáról a második részben olvashatnak.
Források:
Mindig is bennem volt a vágy, hogy jobban megismerjem az emberi lélektant és ezt valamilyen segítő szakmában jóra fordítsam. Így kerültem a pszichológia tanulás hosszadalmas, de hálás útjára. Célom leginkább a táplálkozás, a mindennapi szokások és pszichológia közti kapcsolatot boncolgatni. Cikkeinknek főként az “ép testben ép lélek” gondolat szolgál alapul, én főként az utóbbi megértésére próbálok majd egy kis rálátást adni írásaimmal, mindezt elsősorban nem azzal a szándékkal, hogy tanácsot adjak, hanem hogy a nagyobb tudatosság és önismeret fontosságát hirdessem. A leírtak átgondolásának és felhasználásának lehetősége már a kedves olvasóé.
Bármilyen kérdés adódna vedd fel velünk a kapcsolatot az info [kukac] tisztanelni.hu e-mail címen vagy a FaceBook oldalunkon keresztül: TisztanElni a FaceBookon
Legyen szép napod!
