Ahogy a Terhesség és koronavírus (I. rész) című cikkben ígértük, megpróbáljuk rovatunkban továbbra is naprakész és hasznos információkkal tájékoztatni a kismamákat, így tehát megérkezett a folytatás, melyben több fontos kérdés megválaszolása mellett szó esik a koronavírus alatti terhesgondozásról és szoptatásról is.
Járhatok terhesgondozásra a járványhelyzet alatt?
A szokásos terhesség alatti vizsgálatok (ultrahang, laborvizsgálatok, terheléses vércukor teszt, anyai és magzati anatómiai-, élettani-, genetikai vizsgálatok) hasonlóan zajlanak, és a korábbiakhoz hasonlóan kell folytatni, természetesen még nagyobb gondot fordítva a higiénére és a telefonos konzultációkra.
A 12. és 20. heti ultrahangvizsgálat a lényegessége okán időponthoz kötött, minden más UH-vizsgálat a szülészorvossal való telefonos egyeztetés alapján az ésszerűség határán belül mozgatható.
A 35. terhességi héttől kezdve a CTG és ultrahang vizsgálatok időpontja pontosan megtervezhető előzetes telefonos konzultációval, hogy a várakozási időt csökkenteni lehessen, a tömeget pedig lehetőség szerint kerülni (erre érdemes külön odafigyelni hosszú időt igénybevevő vizsgálatoknál, mint pl.: a cukorterheléses vizsgálatok).
A háziorvossal és védőnővel szintén telefonon beszéljék meg az anyák, hogy van-e szükség személyes találkozóra, melyik vizsgálatot nem szabad kihagyni, és mit lehet telfonon elintézni (vizsgálati eredmények megbeszélése)
Noha ez nem befolyásolja a COVID-19 fertőzésre adott reakciót, a szokásos szamárköhögés és influenza elleni védőoltást érdemes lehet beadatni a terhesség elött.
Megfertőződtem. Milyen kockázatai vannak az újszülöttre nézve?
Kínai esettanulmányok alapján néhány koronavírussal diagnosztizált anya, idő előtt hozta világra gyermekét, de nincs egyértelmű bizonyíték ok-okozati összefüggésre a koronavírus és a koraszülés között. Az orvosok megállapították, hogy az anya egészségi állapota indukálta a koraszülést. Az újszülöttek nem tartoznak a fokozottan veszélyeztetettek közé. A csecsemőknél sem emelkedik a fertőzésből származó szövődmények kockázata.
Szoptathatnak a koronavírussal diagnosztizált anyák?
Ha az anya szoptatni szeretné gyermekét, akkor ebben támogatni kell. Jelenleg nincs bizonyítékunk arra, hogy a vírus terjedne anyatejen keresztül, valamint az anyatej jótékony hatásai túlsúlyban vannak a COVID-19 kockázatával szemben. A diagnosztizált anyától nem szabad elválasztani gyermekét, a szoptatás folytatása javasolt, de fokozott előkészületekre van szükség az általános higiéné területén.
Hogyan előzhetem meg a COVID-19 fertőzést?
Sajnos egyelőre még nem létezik védőoltás a koronavírus ellen, így tehát biztosan elkerülni nem tudjuk a vírust, csak törekedhetünk a megelőzésre a higiénés szabályok- , és vírusprotokoll betartásával.:
- gyakori, alapos kézmosás szappannal és vízel, illetve alkoholos kézfertőtlenítő alkalmazása
- fokozott személyi higiéné
- alapos smkin-, és arclemosás, hajmosás
- kerülni a száj, a szem, az orr és egyéb nyálkahártyák érintését
- gumikesztyű, sebészi maszk használata
- köhögő, tüsszentő emberek elkerülése, tömegek kerülése,
- szociális távolságtartás (1-1,5 méter)
- tömegközlekedés kerülése
- felületfertőtlenítés, másik gyermek esetén játékok rendszeres fertőtlenítése
- tünetek korai felismerése, kivizsgálása
- azonnali egészségügyi ellátás, ha a fertőzés indokolja
- fertőzöttek kerülése (még akkor is, ha családtagról van szó)
- otthon tartozkodás, home office munkavégzés

Biztonságos utazni vagy kimenni a szabadba?
Terhes nőknek tanácsos elkerülni a tömegközlekedés minden fajtáját, illetve a társas érintkezés minden személyes formáját. Halasszák el az összes nélkülözhetetlen utazást, mert általánosságban elmondható, hogy a legbiztonságosabb otthon maradni és elkerülni a nyilvános tereket. Ha valaki ragaszkodik az egészségügyi sétákhoz, akkor azt mindenképpen gumikesztyűben, maszkban tegye és kerülje a frekventált utakat.
Források:
https://mok.hu/koronavirus/tajekoztatok/varandossag-a-korona-idejen
https://www.cdc.gov/coronavirus/2019-ncov/need-extra-precautions/pregnancy-breastfeeding.html?CDC_AA_refVal=https%3A%2F%2Fwww.cdc.gov%2Fcoronavirus%2F2019-ncov%2Fprepare%2Fpregnancy-breastfeeding.html
https://ranzcog.edu.au/statements-guidelines/covid-19-statement/information-for-pregnant-women
https://koronavirus.gov.hu/

A Semmelweis Egyetemen summa cum laude végeztem szülésznőként. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az élet körforgásának első állomásánál, az élet kezdeténél segédkezhetek. Nemcsak jelen lehek ezeknél a pillanatoknál, de világra is segíthetek egy új életet. Ez az esemény, amire a legtöbb ember úgy emlékszik vissza, hogy élete legszebb és legfontosabb pillanata volt, amikor először meglátta és karjaiba vehette a gyermekét. Mivel a gyermekvállalás egy meghatározó döntés az emberek életében, ezért fontos tudatosan készülni a családtervezésre. Ebben szeretnék én segíteni a leendő kismamáknak, várandósoknak, és édesanyáknak. Hiszen a babavárással, szüléssel, táplálással, fejlődéssel kapcsolatban rengeteg kérdés merül fel. Én ezeket a bizonytalanságok, esetleges tévhiteket, kételyeket szeretném eloszlatni, és szakszerű információkkal ellátni az olvasóinkat.
Bármilyen kérdés adódna vedd fel velünk a kapcsolatot az info [kukac] tisztanelni.hu e-mail címen vagy a FaceBook oldalunkon keresztül: TisztanElni a FaceBookon
Legyen szép napod!